*Igazábol nem valami éhes így a cuccot egy bőr tarisznyába rakja és felakasztja egy ágra majd utána kiállt*-Inkább itt hagyom neked nagyobb szükséged van rá*mondja majd megfordul és ő is elindul még körbe nézni pár sikátort*-Meg kell találni ezeket a gyilkosokat

*Este van bár, de szép a ma este. A csillagok, a hold minden szépen világít odafönn, és semmi nem jöhet szóba ma este. Azt se tudja, merre megy, hiszen soha nem járt még erre. Félelem ül testében, s szíve egyre hevesebben ver, de csak mosolyog a világra. Ezt a mosolyt, csak a sírás törölheti le arcáról, amit sajnos mostanában sokszor lát és érez is. Csend van. A bogarak ciripelnek, és kisebb reccsenéseket lehet innen onnan hallani. Nemsokára meg is jelen előtte egy kis fehér nyúl. Semmi bántó lény. Nyugtázza magában, majd leguggol, igaz térdei kicsit recsegnek, de a kis félénk állat még mindig ott van és csak úgy jár a kis orra.*
- Szia kis tünemény!
*Köszönti a kis nyulat és simogatni kezdi, mire az kissé előrébb ugrál. Lill követi, hiszen imádja az állatokat, és éppen az ilyen kis lényekért sétált ki ide, jobban mondva ebben reménykedett, hogy ilyeneket fog errefelé látni. Nem sokkal később a fák között találja magát, a kis nyulat szeme elől vesztette, de így is sétálgat, és nemsokára szeme elé tárul a völgy rejtett szépsége. A fények elvarázsolják és csak azokat nézi zsebre dugott kézzel.*

*Semmi nem zavarja, elég sok ideig és el is gondolkodik, hogy él-e erre valaki, de nemsokára csak társaságot kap. Kedvesen az érkező felé mosolyog, majd visszanéz a fényekre, és csak annyit tud kinyögni.*
- Gyönyörűek!
*Nyugi, semmi baj vele, éppenséggel nagyon jól és sokat szokott beszélni, de most új helyen van és ilyenkor nagyon zárkózott. De hirtelen valahogy úgy érzi, hogy semmi veszélyt nem jelent számára ez az emberke, és csak rá mosolyog, kedvesen és udvariasan kezd beszélni.*
- Én Juliette Lilli Gabrielle vagyok a barátoknak, csak Lill. Foggalmam sincsen hol vagyok amúgy. Nemrég jöttem ide, pontosabban tegnap, és semmit nem tudok hol van, de nem is probléma ez. Szeretem a kihívásokat.
*Mutatkozik, be majd tovább figyeli az érdekességet, de fél szemével mindig a srácot fürkészi, de ezt lehetséges nem kellene? Hiszen nem is olyan rossz pasi ez.*

- Vagy úgy. Tudja, én nem hiszek a szellemekben, és egyszerűen nem zavartatom magam miattuk, de ha maga mondja elkerülöm azt a helyet.
*Mondja, majd szépen lassan elindul, arrafelé, amerről jött, és megint látja azt a kis nyuszit, aki éppen akkor szaladt oda hozzá, mikor szüksége volt a társaságra. Lehet remete lélek, de családja meghalt. Ő maradt egyedül itt, mégsem veszített el semmit. Úgy érzi a szülei fentről nézik, és egyszerűen büszkék rá, azért mert bátor, segítőkész és mindenekelőtt mindenkire mosolyog, még akkor is ha nehéz. Most is így van ez. Lelkét nagyon sok minden nyomja. Eddig nagy világjáró volt, és csak az oldalán lapuló kis táskája van, amiben élelem, ital, és egy kép a családjáról van. Eddig szerencséjére mindig volt hely ahol fürödhetett és ruháit is kimosták, de lehet most mégis saját lábára kellene állnia? Semmije sincsen. Se pénze, se ruhái, se semmi, habár így is okos. Nem lehet túljárni az eszén. Okos, nagyon okos.*