*Most Lea is ide keveredett. Éppen a főtéren sétált, hogy kinézze mit is tehet saját érdekében. Köhöm... Amikor meghallotta, ezt a kis mesét. Vagy igaz történetnek is lehet mondani. A kislányról aki itt élt az anyukájával.És mindenkinek segített, mindenkivel kedves volt. És hogy a tiszteletére nevezték el ezt az utcát. *~Soha nem tért haza... milyen rossz lehet az anyukájának...Biztos alig élte túl a bánatot...~*Hát igen. Lea nem a kislányra gondol, hogy mi lehetett vele. Hova tűnt és, hogy miket élhetett át. Nem. Úgy van vele, hogy aki meghalt,meghalt. Az nem szenved tovább, nincs több fájdalma. Eljön a megnyugvás amikor már semmivel sem kell többé gondolkoznia. Aki életben maradt viszont, szomorú szerette miatt. Talán eddig sosem ismert szívfájdalmat él át. Tehát elképzelése szerint mindenképpen annak a rosszabb aki életben maradt.*~Szóval ez az utca lenne~*belép a szűk, házakkal körülvett helyre. Inkább mint egy sikátor úgy néz ki. Bár estefelé, szürkületkor miért lenne vidámabb? Lea úgy döntött, hogy megnézi magának ezt a helyet.*~Milyen szürke ez a hely...~*Mintha a kislány halálával a vidámság is kihalt volna a környékről. Bár Lea nem tudhatja, hogy előtte milyen volt itt.*~Szóval segített az időseknek... meg a kisgyerekeknek... tényleg nagyon rendes csajszi lehetett.~*Érdekes belegondolni, hogy valaki aki ilyen volt meghalt. Az ember azt hinné, hogy a sors vagy az isten... vagy ki hogy nevezi igazságos. De nem... van egy olyan mondás miszerint a " A sors kegyetlen játékos." És igen ebben van is valami. Pont ezért Lea nem szereti magát a sorra vagy a véletlenre bízni.
Ahogy halad befelé a macskaköves utcán tompa kopogást hallat. Na nem a cipője kopog... az nincs neki. Hanem a bot amit szinte mindig magával hurcol. Nagyokat sóhajtva nyugodtan halad előre s a bottal hatja előre magát. Nem azért mert nem tud járni... hanem mert lusta és most ehhez van kedve.*

*De hát ő honnan tudhatta volna,hogy erre nem szabadna egyedül járkálni? Nem ide valós. Ő csak új ötlettől vezérelve jött, hogy megnézze hol lakott a kislány. Azóta ennyire elzüllött a hely? Mert ahogy ő azt a kis mesét hallotta. Ha egy kislány lakott is meg egy csomó öreg, igazán békés kis utcácska volt akkoriban. Lea összehúzott szemöldökkel néz körül. Érzi, hogy egyre sötétebb lesz és mellette leszáll a köd. Hirtelen megfordul és már lépne is visszafelé de arra már semmit sem látni. Körülvette a párás, vizes levegő. Lea megrökönyödött arccal lép kettőt hátra majd megfordul és sietősebbre veszi a lépteit. Egyre gyorsabban ver a szíve és talán annak az ütemére egyre inkább jár a lába. Míg nem futni kezd a még tisztának tűnő irányba. A botot nem dobja el, bár a legtöbben akiknek szinte csak díszként van a kezükben már régen azt tették volna. Hirtelen oldalra kapja a fejét és egy hatalmas démon áll vele szembe.*-váh!*Nem sikít inkább hirtelen levegőt vesz és ahhoz jár egy kis hang is. Dermedten áll meg a szobor előtt egy pillanatra. *~Hisz ez csak egy szobor...~*Maga mögé néz, bár furcsa és kellemetlen érzése van, csak vállat von.*~Ez meg csak köd... semmi több..~*Mondja magának, hogy kicsit lehiggadjon.Megpróbálja becsapni magát. Ahogy a felnőttek teszik, amikor baj van és a kisgyerek bepánikol. Talán valamiféle emlék miatt mondogatja, hogy "nyugi... ez semmi... csak köd... nem veszélyes. Ennek ellenére még mindig igen szaporán lépked.*~Egy szökőkút?~*Néz értetlen szemekkel.De nem csoda... egy ilyen helyen... szökőkút... Pillanatra megtorpan, feltűnt neki mintha gyorsult volna a víz... de ez annyira nem zavarja. A fekete rózsák inkább. Közelebb lép a kúthoz és ezzel együtt a rózsákhoz.*~Fekete rózsák...~*Motyogja és egy kis mosoly jelenik meg az arcán a virágok láttán. *~De régen láttam már rózsát.~*Már ott áll a kút szélén és a növényzet felett.*

*Leonie figyelmét a rózsákról a víz alján csillogó gyémántok veszik el. Mosolyogva nézi a kút alját, hihetetlennek találja, hogy egy ilyen szűk, koszos, poros sikátorban legyen ez a kút. Már éppen bele akar nyúlni a vízbe. Hogy miért? Talány, hogy megpróbáljon elvenni egy követ. Vagy inkább, hogy megbizonyosodjon róla nem káprázik a szeme. Ujjai már beleérnek a vízbe s egy pillanatra megzavarják a víz színét. De nem ez idézi elő a nagy fodrozódást ami utána következik be. Lea hirtelen kikapja a kezét és hátrébb lép.*~MI?~*De lassan csillagok jelennek meg a víz színén. A kislány lába bizonytalanul lendül előre. Maga sem tudja, hogy most elfusson,álljon messzebb, vagy lépjen közelebb. Lassan hátrafordul majd jobbra illetve balra fordítja fejét. Mindenhol köd, sehol semmit sem látni. Még azt sem tudni, hogy a házak falai milyen messze vannak. Hátrébb állással meg mit érne el? Akkor nem látna semmit... és mivel kíváncsi természet és még ennek fejében nyughatatlan is. Biztos nem tudna sokáig egy helyben állni. Így hát közelebb lép... egyre csak közelít a kúthoz még felé nem ér. Végignézi a kis jelenetet az öregemberrel-pappal- És az utána érkező hívőszerű emberekkel.*-Boszorkánycsillag? *De a jelenetet nézve kezei a kút szélére tapadnak. Olyan élethű a kép. Mintha itt lenne közvetlen előtte. És az emberi kíváncsiság vezérli a kezet. Mint egy kisbaba akinek mindent meg kell fogni. Vagy a múzeumokban a hihetetlen szobrokat és képeket is meg szeretné érinteni az ember. Így Leonie kezei is lassan közelítenek a víztükör felé. Ez egy képzelgés? Vagy a szeme káprázik? Ez kell most kiderítenie. Ujjai pontosan a pentagramma közepéhez érnek. Ha csak a szeme káprázott az egész úgy is eltűnik.*

*Leonie undorodva még is elbűvölve áll ott. A látvány ugyan borzalmas de a tudat, hogy mozog előtte a kép mint egy látomás vagy álom kíváncsivá teszi. *-Ezek bolondok...*Suttogja magának de kezei még mindig közelednek a víztükör felé. Aztán végre hozzáérnek s ebben a pillanatban szellemek úsznak el s minden elsötétül. A vízből vér lesz, Leonie ebben a pillanatban rántja ki a kezét, reflexszerűen. Pontosabban csak rántaná ha valami nem kapná el. Ahogy meglátja az aszott kezeket és a sárga kezeket majdnem elesik. Nem sikít fel... nekem ne mondja senki, hogy egy ilyen helyzetben bárki is sikítana. Ha valaki igazán bepánikol egy hang sem jön ki a torkán. Bár hogy is szeretné nem tud sikítani, sem segítséget kérni. Legalábbis pár másodpercig. De azt hiszem ha most sikítana sem érne el vele semmit. Ekkor egy egy fej jön ki, büdös és aszott. Egyszerűen undorító, de mi más lehetne.*~Ez... az...az...öreg... ott az előbb a vízben...~*Fut át rajta a gondolat s ahogy meglátja a rémes. Lea furcsán néz a szakállra ami nem aszott, bár már kicsit ritkult. Szíve olyan hevesen ver, hogy szinte már a feje is lüktet. Ki akar törni a mellkasából. Lea a hirtelen rémületből felocsúdva a másik kezében lévő bottal rávág a férfi kezére.*-Engedj el...*Ordítja miközben válogatott káromkodásikat vág az illető fejének. Hogy hol tanulta? HIhi... az utcán természetesen és talán olyan káromkodás nincs is a világban amit még nem mondott el.*~Undorító, aszott, undorító, fúújj~*Igazából már nem is az ijedtség uralja hanem az undor. És, hogy ez az izé a kezét fogja. Folyamatosan püföli a bot vastagabb végével a kezet. Majd új ötlettől vezérelve megpróbálja kiszúrni az ellenfele szemét. Hogy béna és gyerekes próbálkozás? Igen az! Hiszen béna és gyerek... de lássuk be jó ötlet megvakítani az "ellenfelet"*

*Az ütés nem sokat számít bár az öreg nem mozdul cask mosolyra húzza a száját amikor kiszúrják a szemét a szemváladék és genny úszik ki belőle majd szépen lassan elengedi a lányt és vissza merül a víz aljába mely pár pillanat mulva megint szép tiszta lesz. A köd felszáll és innen vissza tud menni biztonságosabb helyre mint például az iskola látszólag az egész csak káprázat volt s nem több de ha a lány majd a csuklóját nézi ahol az öreg fogta meg látni lehet mintha egy jel lenne most ott mintha tetovaálás lenne. Nem lehet lemosni se leszedni kivéve ha levágják róla a bőrt. A jel ugyan azt a pentagrammát ábrázolja amelyik a vízbe volt nem tudni mit jelent de elég különös. Lehet hogy a lány az érkeztével felébresztett valamit. ki tudja mit annyi biztos hogy mivel most már minden ködmentes amikor megy vissza az úton figyelmes lehet egy útelzáró láncra és egy táblára mellyen az áll. "Ne lépj be idegen. Nem szabad felébreszteni a szunnyadó vadat bár a második fele már olvashatatlan így nem biztos hogyx a lány el tudja olvasni. " most minden biztonságos nyugodtan el lehet jutni haza*

\\köszi a részvételt \\

*A mosolytól zavarba jön ugyan de természetesen nem hagyja abba az ütögetést: és ugye utána jön a szemszúrás. És igen sikerült, undorító genny meg minden trutyi folyik ki a szemgödörből. A ahogy lazul a szorítás Lea a csuklóját fogva hátrébb ugrik. Sőt el is esik és zihálva tekint a mosolygó, aszott alakra. Lassan visszahúzódik a fej s az egész eltűnik mintha nem is lett volna. Lea pár percig még ül ott dermedten. Fájó csuklóját fogva de egyenlőre még nem nézi meg, hogy megsérült-e hanem inkább feláll. Nagyon lassan és óvatosan a kút felé lépked. Lassan felé hajol és minden olyan mint amikor megérkezett. A víz tiszta és átlátszó. Ahogy a kislány maga mögé néz újra látja az utcát. Végre megint van kiút. Nem siet... Normális ez? Lea fusss innen! De ő nem azt teszi amit én csinálnék ebben a helyzetben. Zihálva ugyan de már nyugodtan lenéz a rózsákra. A fekete virágokra s ahogy a görcs elmúlik a hasából furcsa ötlete támad. Nagyon lassan lenyúl a rózsákhoz és letép egyet. Majd megfordul és elindul valami biztonságosabb helyre. Ez az egész még az előtt történt, hogy az ékszereket ellopta volna, hogy Marcussal találkozott volna, hogy az iskolába ment. Így most a térre tart, most fog lopni. A két gyereket pedig csőbe húzni.
Ahogy kifelé tart a macskaköves úton nem találkozik senkivel. A rózsát pedig nadrágja zsebébe süllyeszti. Egy táblára lesz figyelmes meg egy lánca.*~Ez nem volt itt amikor jöttem...akkor nem jöttem volna be...~*Gondolja magában majd sietősre veszi lépteit, hogy kívülről is megtudja nézni a táblát.*~Ne lépj be idegen...~*Ezt tisztán el lehet olvasni de a többi el van mosódva. Leonie jó pár percet el tölt előtte mire kiolvassa. De nem teljesen.*~Nem...szunnyadó...~*Már igazán közel guggol az irathoz.*~Szunnyizó... mi az, hogy szunnyizó...~*Néz értetlen a táblára.*~Va...va...vadkant? Vabrant?*Néz értetlenül majd feladja és feláll. Később még elgondolkozik rajta. Most megunta a dolgot. Fogja magát és a főtér felé veszi az irányt. Még mindig nem vette észre a jelet ami a csuklóján pihen.*

// Én kösz a mesét... hihi //