*Akaratlanul is felvonom a szemöldököm. Nem igazán értem, hogy egy zsoldosnak miért célja elveszett gyerekeket hazakísérni és hogy ha már nem egyszer megtette, miért nem tudja merre járnak az emberek. Ez is olyan különösen hat. Miért embereket mond, milyen élőlényeket kereshet még?
És akkor eszembe jutnak azok a kihallgatott beszélgetések, bizonytalan figyelmeztetések, suta magyarázatok, melyek a környéket járják. Talán tényleg igazak a hírek és különös állatok vagy furcsa emberek? az okai a felfordulásnak a pániknak, az eltűnéseknek. Ő is ezek miatt járná a várost?
Most először mérem fel igazán a nőt. Mézszín, kerek szememben óvatos kíváncsiság csillan, meleg pillantásom bejárja az öltözetét, az arcát, arckifejezését, haját. A részletek önmagukban nem mondanak semmit, lehet zsoldos az idegen ezt ép annyira tudom felmérni, mint Belor, szóval semennyire. Mégis megnyugtatna, ha az összhatásban nem lenne valami nyugtalanító.
Szüleim és az összejövetelek, saját józan eszem intelmei járnak a fejemben, még a köhögésem is alább hagy, de úgy döntök ha óvatos leszek nem lehet baj, nem árulok el senkit, semmi fontosat, ha tudnék is ilyet.*
- A legtöbben a városközpontban vannak, ezt azt hiszem te is tudod.
*Eltakarom az arcom, de a fulladásból mégsem lesz köhécselés.*
- A környéken elvétve vannak csak, főleg rejtőzve, szóval nem tudhatom. De a körhintákhoz csak ritkán járnak ki, főleg nem ilyenkor.
*Elfintorodom és az öcsém nagy eszére és felelősségérzetére gondolok, hogy már megint átadta magát a hisztériának és persze a lehető legjobb helyre szökött.*
- Ismerős vagy itt, vagy más helyről száramzol?
*A hangom mély, dallamos, finoman puhatolózik, de őszinte kedvességgel.*

Természetesen jelenleg épp hazudik, hiszen ez nem éppen a feladata, de erre úgyse fog tudni rájönni, mert az már részlet kérdése. Akár a helyiőrség tagja vagy bármelyik céh tagja, lehet. Akár egy független szervezeté is, nem annyira fontos de ha rá is kérdez több olyan választ tud adni aminek úgyse tud a végére járni. Ha rákérdezne már meg lenne benne a tökéletes válasz ami magyarázatot adna számára mindenre.
-Igen, már párszor volt alkalmam arra járni, a fogadóban is.
Szerencsére ezt azt hallott, és tud a városról hogy azt lehessen hinni hogy tudja mit beszél, ismert már arra. Járt arra. Pedig a valóság egyátalán nem ezt tükrözi. Az égre pillant mintha sietetni akarna valamit, köben számára csak kedvező az időpont.
-Rendben, akkor remélhetőleg más már nincs itt.
Mondta és megnyugvást mesterkélt hangjába még ha nem is igazán értékeli ezeket az érzéseket remekül meg tudja játszani.
-Nemrég érkeztem erre, máshonnan.
Kicsit kurtán mondta mintha dolga lenne kületés vagy valamiféle feladata aminek eleget kellene tennie ahoz hogy tovább állhason.
-Egyre jobban sötétedik...
Jegyezte meg kicsit halkabban de ekőzben örült ezeknek a lehetőségeknek.

*A bizonytalanságom egyre jobban eloszlik, de persze nem vagyok olyan balga, hogy ne tartsak fel belőle mindig egy apró szeletet. A nő őszintének tűnik és most már inkább az érdekel honnan jött, miféle helyről ,miféle hírekkel, mint hogy miért pont erre ját - meg persze a sötét engem is egyre jobban aggaszt, a nő is sietne.
A köhögés, a kisebb izgalmak már átmentek rajtam, viszonylag talpra esetten állok lábra - azért nem hiába gyötri velem Errusz a vívóleckéket. Újra végigmérem a nőt már kicsit másképp, barátságosabban, kevéssé kihívón, diszkréten és az örökös mosolyommal. De magunkhoz nem vezetem el.*
- Valóban ideje haza menni. Hol van a szállásod? Útba igazíthatlak.
*Őszinte vagyok és természetemtől fogva ártatlan, de annyi életkedv belém is szorult, hogy szenvtelenül tereljem a beszélgetés fonalát, ha szükséges.*

Remélhetőleg eléggé elnyerte a bizalmát de ezt nem tudhatja pontosan hiszen nem lát bele a lány fejébe. Annyira azért nincsenek jó képességei amiket, ha így lenne akkor nem itt tartana és talán minden jobban menne a népével. Jelenleg az segíti a helyzetét hogy ő is sieteti a távoást a sötét és a kései találkozás miatt. Erre nem igazán számított hiszen neki kéne hamar hazaérnie, ő a védtelen lány.
-Köszönöm, nem kell mert még találkoznom kell valakivel, és azt a helyet meg fogom találni.
Válaszolja eléggé rejtélyesen, persze nincs mögötte semmi. Csak nyugodtan vissza megy majd a hegyhez.
-Remélem rendben hazaérsz. További szép estét.
Azzal elindul és távozni készül de aztán visszafordul
-Egyébként Azazel vagyok.
Azzal felhuzza a csuklyát és elindul a bánya felé, mintha arra tartana de majd onnan indul el a hegy felé így nem lesz annyira feltünő.

*Lefegyverzett a nő, már ami a kételyeimet illeti. Nem akar minden áron velem jönni, egészen természetesnek tűnik és hogy a gondoskodása ne lenne őszinte? A hangvétel nem minden, lehet ilyen a jelleme.*
- Neked is. ...Én Mem vagyok!
*Kiáltok és ez a vesztem, jön az újabb köhögőgörcs, de végre elindulhatok. Nem tudom meddig bírtam volna még ki ilyen higgadtan csevegve itt az éj uralmának első órájában. Nem volt szükségem nagy akaretőre, nem erről van szó. Egy olyan világba betegen születni, ahol a gyengék valóban törvény szerint elsőknek és hamar hullanak el, bennem kifejlődött valamiféle rezignált elfogadás, csendes lemondás. Persze ha halálos veszélybe kerülnék, akkor rettegnék, menekülnék, küzdenék, mert igenis van halálfélelem bennem, de annyi elnyomó félelem és rémkép között, amiben élünk, egyszerűen fárasztó lenne folyamatosan reszketni.
A nyomás a mellkasomon felenged, karcsú ujjaim akaratlanul is a szívem fölé simulnak, úgy sietek el gyorsan suhanva, el a vidámpark szomorú rémeitől haza felé. A családom már vár és ha magamat nem is, őket mindennél jobban féltem.*